Vidékfejlesztés az Európai Unióban

2009. május 29.
A 2011. évi magyar EU-elnökséghez kapcsolódó szakpolitikai rendezvénysorozat keretében került sor a Vidék és területfejlesztési stratégiák az Európai Unióban című konferenciára. Glatz Ferenc, az MNVH elnöke előadásában három kérdéskörre tért ki: 1. milyen helyet foglalnak el a vidéki térségek az alakuló új világrendben, 2. az európai unióbeli vidékpolitikai aktivitás mint politikai-közéleti aktivitás, 3. hogyan áll Magyarország a vidékpolitikával, milyen lehetőségeink és milyen kényszereink vannak abból következően, hogy ebben az új világrendben a vidéki térségek jelentősége emelkedni fog.

Magyarország etnikai térképeinek bemutatója

2009. május 28.
Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete és az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programtanácsa szervezésében mutatták be Kocsis Károly és Bottlik Zsolt: Magyarország mai területének etnikai térképe 1941 és Magyarország etnikai térképe 2001 című munkáit. Glatz Ferenc volt az rendezvény házigazdája.

A sajtó szerepe a vidékfejlesztésben

2009. május 28.
Bayer József, az Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója beszélgetésre hívta a kiadóhoz tartozó megyei lapok főszerkesztőit Glatz Ferenccel, az MNVH elnökével. Az akadémikus beszámolt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat létrejöttéről, a hálózat szervezésében rejlő lehetőségekről, majd válaszolt az újságírók vidékpolitikával kapcsolatos kérdéseire. Az eszmecsere végén Glatz Ferenc dedikálta Új vidékpolitika c. könyvét a tanácskozás résztvevőinek.

Kozárdi vidékfejlesztő találkozó

2009. május 25.
Glatz Ferenc, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke és Fehér István, az Európai Vidékfejlesztési Hálózat képviselője Kozárdra látogattak. H. Banos Márta polgármesterrel, Hajas Pál igazgatóval, az MNVH tanács tagjával, valamint Kodák Józseffel, a Cserhátalja Helyi Akciócsoport vezetőjével tanácskoztak a vidékfejlesztés magyar és európai tapasztalatairól, és értékelték az MNVH lehetséges szerepét, a szakosztályokban való működés lehetőségeit.

Településfejlesztés az Oroszlányi Kistérségben

2009. május 21.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökeként Glatz Ferenc ellátogatott az Oroszlányi Kistérségbe. Meghívói a térség Helyi Vidékfejlesztési Irodáinak vezetői, a Vértes-Gerecse Akciócsoport – Leader tervezőcsoportjának tagjai és civil szervezetek képviselői. A helyi szociális és gazdasági problémákat, illetve vidékfejlesztési lehetőségeket megvitató találkozó résztvevői megtekintették az oroszlányi szénmedencében, Pusztavám közelében fekvő Márkushegyi Bányaüzemet is Havelda Tamás bányászati igazgató kalauzolásával.

Stratégiai kutatások: vízgazdálkodás, Balkán

2009. május 20.
Aláírták a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia közötti, 2009/2010 évre szóló stratégiai kutatási együttműködésről szóló megállapodást. Glatz Ferenc a Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében c. program projektvezetője (9), kezdeményezőként pedig A Balkán mint stratégiai térség Magyarország számára (8) programban érintett.

Magyarország és Románia a második világháborúban

2009. május 19.
Folytatódott a 2008-ban megkezdett magyar–román történész párbeszéd az MTA Történettudományi Intézete, a História szerkesztősége és a Budapesti Európa Intézet szervezésében. A kétnapos konferencia bevezető előadását Glatz Ferenc, a História és Dorin Matei, a Magazin Istoric főszerkesztője tartotta, majd a témakör magyar és román kutatói kerekasztal-beszélgetés keretében tekintették át a két ország második világháború alatti mozgáslehetőségeit, a magyar és román politikai és katonai stratégia alakulását.

Természet, gazdálkodás, vidékfejlesztés a határ két oldalán

2009. május 16.
A székelyhídi Református Ifjúsági Központban szervezett közösségi fórumon tartott vitaindító előadásában Glatz Ferenc a határokon átívelő vidékfejlesztésről és a vidéki értelmiség szerepéről beszélt az Európai Unióban. Rámutatott arra: mivel még nem alakult ki uniós szinten az intézményrendszer, amely kezelni tudná a helyi, kistérségi gondokat, különösen fölértékelődnek a helyi vidékfejlesztési csoportok és a határokon átívelő közös kezdeményezések. A határ két oldalán élő közösségek egyik legfontosabb feladata, hogy az országhatárokon átnyúló gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatok kiépítésével „áthidalják a trianoni szétszaggatottságot”.

Világrendváltás, vagy elég a mellény újragombolása?

2009. május 15.
A XVIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében Glatz Ferenc a nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében népes hallgatóság előtt tartott előadást Világrendváltás, vagy elég a mellény újragombolása? címmel. A rendezvény díszvendégeként elemezte a kibontakozó gazdasági válság előzményeit és következményeit, a kapcsolódó éghajlati és élelmiszerválságot.

MNVH elnökségi ülés

2009. május 14.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöksége megtárgyalta a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség felzárkóztatására indított programot, és az Országos Vidéki Fórum-sorozat eddigi és tervezett rendezvényeit. Összefoglaló tájékoztató hangzott el a vidékfejlesztés hazai forrásairól és az Európai Vidéki Hálózat kiépüléséről, valamint a Párbeszéd a vidékért folyóirat és honlap megindulásáról.

 

    10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 / 25