2008. október 18.

„Engedjék meg, hogy házigazdaként, a három akadémiai elnök nevében néhány szóval kifejezzem köszönetemet, amiért az Akadémiát megtisztelték a rendezvénnyel.

Én úgy látom, okos volt a kormány, hogy ezt az összejövetelt javasolta és bölcs volt az ellenzék, hogy ezt a meghívást elfogadta. Én úgy gondolom, hogy ma valóban párbeszéd kezdődött. Vajon nem párbeszéd-e az – szemben az elmúlt két év perbeszédével – amikor a miniszterelnök önkritikusan szól az elmúlt évekről, és az ellenzék vezére megköszöni, hálásan megköszöni, hogy meghívták, és örömét fejezi ki, hogy részt vett.

Úgy gondolom, hogy ez a párbeszédre való készség magatartáskultúra-váltást is kíván. És ez ma megtörtént. Azt mondja Varga Mihály pénzügyminiszter úr, hogy az ellenzék javaslata fölbukkan a kormányprogramban. Mi ez, ha nem konstruktív ellenzékiség és okos kormánypártiság? Úgy gondolom, hogy – ahogy Fodor Gábor mondotta – elébe kell menni minden másik gondolatnak, és – ahogy Semjén Zsolt mondotta – minden alkalmat meg kell ragadni, hogy az előrelépést megtehessük. Ehhez viszont magatartásváltásra is szükség van: nem abból kiindulni, hogy csak nekem lehet igazam, lehet a másiknak is igaza.

A parlamentben nemcsak a többségnek lehet igaza, hanem a kisebbségnek is. Hogy az emberek ne mondják azt: a méltányos diktatúrát 1990 után fölváltotta a bolsevik demokrácia. Én úgy gondolom, hogy ezt a magatartásformát, ami a párbeszéd feltétele, ezt a magatartásformát ma itt, ebben a teremben pártállástól függetlenül bizonyították a jelenlévők. A perbeszédben arról van szó, hogy ravaszságokkal, trükkökkel hogyan lehet a másikat legyőzni. Mi az Akadémián azt tanultuk, hogy a párbeszéd arra van, hogyan lehet a másikat meggyőzni.

Úgy gondolom, hogy a politikai és az értelmiségi elitnek az ilyen magatartásváltása és az összefogása most azért is szükséges, mert a társadalomban a bizalom könnyen meginoghat egy ilyen helyzetben. Megrohanhatják a bankokat és akkor tényleg itt a gazdasági válság. A bizalmi válság oda vezethet, hogy az emberek nem bíznak meg a politikai elitben, és akkor tényleg itt a nyakunkon a politikai válság. Úgy gondolom, hogy ennek a bizalomnak az elnyerése azt is jelenti, hogy beismerjük – erről Pálinkás elnök úrra a találkozó előtt hosszabban tárgyaltunk –, hogy senki sem vonja kétségbe: a kormányzati felelősség létezik, és hogy a mindenkori kormányzatnak valóban felelőssége, kiemelt felelőssége van a helyzetért.

De nem hiszem, hogy akárcsak mi, értelmiségiek is kibújhatunk a felelősség alól. Mi, történészek másfél évszázadon át rosszul tanítottuk a történelmet. Mindig csak azt vettük figyelembe, hogy ki mit tett meg, de azt, hogy ki mit mulasztott, azt nem tekintettük kritériumnak. Én úgy gondolom, hogy – legyen szó akár egy egyszerű közalkalmazottról, mint én vagyok, köztisztviselőről, mint önök, vagy pártpolitikusokról – a mai helyzetben óriási mulasztást követ el az, aki nem kíváncsi a másik véleményére, hanem azt hiszi, hogy ő minden tudás birtokában van, tehát egy beszélgetésen egészen biztos, hogy lényegtelen, odafigyelésre nem alkalmas dolgok fognak elhangzani. Úgy gondolom, hogy mi ezt a mulasztást nem követjük el, pedig mi is – mint Orbán Viktor elnök úr mondotta – legalább annyira sokszor gondolkodtunk azon, hogy miért is jöjjünk el. Nos, éppen azért – mint ahogy itt mind a kormánypárt, mind az ellenzék részéről azt vetették fel –, hogy mit kell tenni. Lehet beszélni a történelemről – én mint történész, igazán tudom, hogy milyen jelentősége van a történelemnek –, de azért önöknek mint politikusoknak az a dolguk, hogy a jelenről és a jövőről beszéljenek. Azt, hogy itt az ellenzék vezető politikusai, éppúgy, mint a kormánypárti politikusok, vagy mint az érdekképviseletek nevében megszólalók a „mit kell tenni”-vel foglalkoztak, nagyon pozitív, nagy előrelépésnek tartom, és ilyen szempontból a lakosság bizalmának helyreállításához alapvető feltételeket teremtettek meg önök.

Természetesen tele vagyunk kérdésekkel. Nem hiszem el, hogy a Mindentudás egyetemével az Akadémia azt akarta sugallni, hogy mi mindent tudunk. Láthatóan itt is, a legjobb pénzügyi szakértők között is vita van pénzügytechnikai, költségvetési vagy akár makrogazdasági kérdésekben. Gondoljanak csak arra, hogy a jelenlévők – függetlenül attól, hogy melyik pártcsoporthoz tartoznak – egész más véleményen vannak adóbefagyasztásról, bérbefagyasztásról, adócsökkentésről. Ez azt mutatja, hogy mégiscsak igaz, amit annyira szoktunk hangsúlyozni, hogy a Tiszának partjai vannak elsősorban és nem pártjai. Az itteni megszólalók tehát – és itt fölírtam Orbán Viktor, Varga Mihály, Semjén Zsolt, a miniszterelnök úr mondatait – szinte ugyanúgy megfogalmazták azt, hogy az embereket biztonságban kell tartani, nemcsak a betétjüket, hanem minden vagyonukat, emberi, lelki értékükkel. Azt, hogy egy programot kell megfogalmazni, amely elsősorban a kilábaláshoz járul hozzá. Hogy a vállalkozókat segítő programot kell megfogalmazni. Azt, hogy szociális politikánkat újra kell gondolni, az 1960-as években kialakult ellátórendszerek változatlan fenntartása lehetetlen, megfinanszírozhatatlan, ugyanakkor szociális biztonságot kell adni. És folytathatnám.

Úgy gondolom tehát, hogy általában a politikai és az értelmiségi elit iránti elvárásoknak megfelelő első lépéseket – szerintem – most itt megtettük, és két év után tulajdonképpen most már – és most mégis ki kell mondanom, miniszterelnök úr – a kormányzaton a sor, hogy ezt a helyzetet kihasználja. Itt létrejött egy párbeszédre való hajlam, itt megmutatkozott egy készség arra, hogy konkrét témákról konkrétan beszéljünk, de mivel a puding próbája az, hogy megeszik, ennek az igazi sikere attól függ majd, hogy a kormány tud-e olyan formákat, politikai technikákat, politizálási technikákat felajánlani, ahol az itt elhangzott elvek, akár költségvetési, akár egyéb jogszabályokban, politikai akciókban megtestesülnek.

Én még egyszer szeretném kifejezni az Akadémia elnökeinek köszönetét, hogy fölfedezték, hogy az Akadémia nemcsak hogy a nemzet tanácsadója lehet, de ha arra szükség van, akkor helyet is tud adni annak, hogy az ország nemzetének jelenén és jövőjén dolgozók egymással megbeszélési helyzetbe jöjjenek. Köszönöm figyelmüket, köszönöm a részvételt!

Még valamit. A mai értekezletre készülve kolléganőm összegyűjtötte az elmúlt hetek sajtóját. Láthatóan a mostani konferenciával kapcsolatban az egyik legnépszerűbb mondat az volt, hogy ez a mai értekezlet vizet gereblyézők tanácskozása lesz. Kérem, lehet, hogy ezt egy alföldi ember mondta, mi dunaiak ezt másképp látjuk. Mi vizesek pontosan tudjuk – nem tudom, ki mondta először, mert most a sajtó ezt visszhangozza –, ha vizet akarunk merni, akkor milyen eszközt használjunk: a vödröt. De ha a vízből az uszadékot, a szemetet akarjuk kiszedni, akkor igenis a gereblyét használjuk. Jó víz-gereblyézést kívánok önöknek a következő hetekben, hónapokban is!
Köszönöm a figyelmüket.”